Az ajtó ma már minden egyes ingatlan elengedhetetlen eleme

Ajtó

Ajtó

Ha fel kellene sorolni pár kultúrát, ahol nincsen nagy jelentősége annak, hogy az egyes épületek bejáratán van-e ajtó vagy sem, akkor biztos, hogy párat fel is tudnánk. Ezek a népek szinte mind olyan égövben találhatóak, ahol nem kell fűteni, ahol mindig jó idő van. Egy megfelelő ajtó ugyanis egyrészt kívül tudja tartani a hideget – de csak akkor, ha odabent odafigyelnek arra, hogy ne hűljön ki az ingatlan. Afrikában, az őserdőkben az egyes házak, viskók nem mindig rendelkeznek ajtóval. Nálunk, Európában az ajtó megszokott dolog, hiszen sokféle ok miatt alkalmazzuk őket. A lakások bejárataként azért, mert valahogy gondoskodni kell arról, hogy az adott otthon kellően védett legyen azoktól, akiket nem szívesen látnánk az otthonunkban. A beltéri ajtók azért lényegesek, mert elválasztják egymástól az egyes helyiségeket, így azok képesek különálló életet élni. Gondoljunk csak arra, hogy milyen furcsa lenne, ha a fürdő előtt nem állna ajtó! Míg egyes népcsoportoknál ez nem okozna túl nagy gondot, mi elég szemérmesek vagyunk ahhoz, hogy ajtóval “védekezzünk” a nem kívánt pillantásokkal szemben. Mint ahogy a hálószobák elé is ajtó kerül, hogy biztosítva legyen ezáltal a bent lévők privát tere.