A cél kitűzése és elérése

cél

A cél kitűzése

A siker eléréséhez vezető utat alaposan meg kell tervezni. Először is kell egy jó cél, aminek a megfogalmazása, meghatározása már önmagában hordozhat nehézségeket, annak a kitalálása pedig, hogy azt miként érhetjük el, még nagyobb kihívások elé állíthat.

Azonban ezeket a kérdéseket nem kell feltétlenül egyedül megválaszoljuk, még akkor sem, ha mi vagyunk felelősek egy csapatért, annak a fejlődéséért, teljesítményéért. Akár cégvezetőként is kérhetünk profi segítséget, nemcsak a kitűzéséhez, hanem a megvalósítás megtervezéséhez és kivitelezéséhez is.

Például a puklerandras.hu oldalon kimondottan célokat megvalósító tréningre is jelentkezhetünk, aminek során megismerhetjük többek között a célkitűzés és a célelérés közötti, nagyon fontos, de láthatatlan hidat.

További hatásos módszereket tanulhatunk arra, hogy miként kereshető meg az igazi cél, illetve azzal kapcsolatban is sok hasznos információval bővíthetjük a tudástárunkat, hogy milyen összefüggés van a cél és az idő, illetve a motiváció között, vagy mi van akkor és azután, ha elérjük, amit akartunk.

Print Friendly, PDF & Email