Az Apolló Holdcsalás véleményezi a NASA eredményeit

Az Apolló Holdcsalás

Az Apolló Holdcsalás

Vannak bizonyos tények, amelyek kőbevésett igazsága olyannyira biztos, hogy eszünk ágában sincs kételkedni azok valóságtartalmában. A Holdra szállás tipikusan ebbe a kategóriába tartozik, hiszen már gyermekként is, az iskolapadot koptatva, számos történetet hallhattunk az emberiség büszkeséggel teli nagy tetteiről – arról a bizonyos nagy lépésről, amit a hős űrhajós, Neil Armstrong halálmegvető bátorsággal megtett.

Az Apolló Holdcsalás viszont másként látja ezt az eseményt. A szóban forgó mű azt állítja, a bravúrosan végrehajtott expedíció nem volt más, mint a NASA grandiózus csalása, egy okos, hidegen megtervezett politikai húzás. Mi áll a jelenség hátterében?

Valóban remekbeszabott összeesküvésről, évtizedeken keresztül eltitkolt átverésről lenne szó? Az Apolló Holdcsalás című alkotás ilyen és ehhez hasonló kérdésekre kínál egyfajta válaszlehetőséget, ám azoknak, akik a tudomány megrögzött embereinek tartják magukat, illetve totálisan elfogadják az Apollo-expedíció valóságát, a mű talán nem lesz a kedvenc olvasmányuk.