Az informatikai szolgáltatások a GSI-től is érkezhetnek.

informatikai szolgáltatások

informatikai szolgáltatások

Az életben, ha nagyon ismerünk egy területet, ha nagyon otthonosan mozgunk valahol, akkor hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy nem is olyan nagy dolog az, amit mi tudunk; illetve hogy annak egy alapszintű elsajátítása másoknak is megy, ha már mi elég jól beleástuk már magunkat abba. Nos, ez nem egészen így van. Vegyük például az informatikai szolgáltatások körét! Itt informálódhat: http://www.gsinformatika.hu/informatikai-szolgaltatasok/ Sokan azt hiszik, hogy a számítástechnikával összefüggő tudás alapfokon már mindenkinek megvan, aki nem nyugdíjas éveit tölti, hiszen ezek az eszközök aktív résztvevő a dolgos mindennapoknak. A számítógép ott van már minden munkahelyen, az okostelefonok majd’ minden kézben ott figyelnek – adná hát magát, hogy az informatikai szolgáltatások egy jelentős szeletét is átlássák azok, akik nap mint nap használják ezeket az eszközöket. De nem, ez nincs így. Ezért van szükség arra, hogy egy olyan cég, mint amilyen a Global Systems Informatika, helyt tudjon állni akkor, amikor hálózatüzemeltetésről, számítógépek karbantartásáról (szoftver és hardver), valamint rendszerek kiépítéséről van szó. A GSI tehát ért mindehhez, így annak, akinek nincs erre rálátása, nem kell. Nem lehet mindenki polihisztor a mai világban; ha ezt elfogadjuk, akkor sokkal egyszerűbb életünk lehet.