Mecsek Táncegyüttes- utánpótlásnevelés és gondozás 1. rész

Táncegyüttes

Táncegyüttes

A Mecsek Táncegyüttes 1955 óta őrzi a Pécs
környéki népi hagyományokat. A táncegyüttes nemzetközi sikerei, a táncfesztiválok
győzelmei egy igazán elkötelezett közösség érdemei. A Mecsek Táncegyüttes és a
Néptánccal a Gyermekekért Alapítvány kezdeményezésére 2003-ban jött létre a Berze Nagy János Alapfokú Művészetoktatási
Intézmény, mely nevét a 20. század első felében, Pécs városában
tevékenykedő pedagógus–néprajzkutatóról kapta.

Az intézmény célja, hogy a művészeti
nevelés mindenki számára elérhetővé váljék, aki arra tehetséget, fogékonyságot
mutat. Különös hangsúlyt fektetnek arra is, hogy a városi iskolák mellett a kis
településekre is eljusson a lehetőség. Hitvallásuk szerint a testben és
lélekben egészséges, művészetek iránt fogékony fiatalok kinevelése, és a
kiemelkedő tehetségek gondozása garantálhatja a hagyományok átmentését a jövő
generációi számára.

A népművészet oktatása közben szűkebb pátriárkájuk, és
tágabb környezetük megismertetésével és ápolásával, a múlt értékeinek
megőrzésével az iskola szerepet kíván vállalni a gyermekek identitásának
formálásában.

A Berze Nagy János Alapfokú Művészetoktatási Intézményben három
népművészeti ág megismerésére nyílik lehetőség a néptánc, népzene és népének,
illetve népi kézművesség tanszak keretein belül. Az oktatás mindhárom tanszakon
előképző, alapfok 1-6. osztály és továbbképző csoportokban zajlik, 6-22 éves korú
fiatalok számára. A képzés az iskola székhelyén, a Szivárvány Gyermekházban,
pécsi általános iskolákban és baranyai településeken folyik.

Kovács Rhewa Andrea