Pécs egyetemi város

Pécs

Pécs

Mindenhol jó, de a legjobb otthon, ez a mondás talán már közhelynek tűnhet, de mégis ma is annyira igaz. Könnyű szeretni azt a helyet, ahol megszületett az ember, ahol az iskolába járt, vagy ahol felnevelkedett. Mégis vannak helyek, amelyekbe később szeretünk bele és köteleződünk el mellette. Pécs városába is nagyon sokan azért szerettek bele, mert odajártak egyetemre és rengeteg szép egyetemi emlék köti oda őket, majd nagyon sokan le is telepedtek ezen a településen. Tehát, nemcsak a helyiek illetik pozitív jelzőkkel ezt a várost és a Pécsi Tudományegyetemet, hanem az utazók is és a turisták is. Ez a város a világörökség része, Európa kulturális fővárosa, mediterrán város. Egy dologban pedig mind helyi, mind látogató, vagy tanuló egyetért, mégpedig abban, hogy Pécs egyetemi város. A legjobban a jelenlegi és a nemrég végzett hallgatók véleménye támasztja ezt alá, akik csupa jó dolgokkal tudnak beszámolni. Az egyetemi város alatt nemcsak a bulikat, a szórakozást, a színvonalas kikapcsolódási lehetőségeket értették a véleményezők, hanem a magas oktatási színvonalat is. A sok pozitív visszajelzést jelentős részben a Pécsi Tudományegyetem Diplomás Pályakövető Rendszerének is köszönhető, akinek feladatai közé tartozik a fiatalok tapasztalatainak, motivációinak, karrierútjainak a nyomon követése. Aki Pécsre készül hosszabb-rövidebb időre, az mindenképpen számoljon azzal, hogy nemcsak a kultúra, művészet, vagy bulik terén számíthat erre a városra, hanem színvonalas oktatás terén is!