A vastagbéltükrözés altatásban is kérhető, ha valaki nem szeretne semmiféle fájdalommal számolni

Vastagbéltükrözés altatásban

Vastagbéltükrözés altatásban

A rák, a daganat kialakulása mindig azt jelenti, hogy a szervezetben a szokásos másolási folyamatok, amikor a sejtek megújulnak, amikor újak keletkeznek a régiek helyett, nem megfelelően mennek végbe. Ekkor képesek a sejtek rosszindulatúan elburjánzani, átlépve a szövethatárokat, életveszélybe sodorva ezzel az érintettet. Ha a vastagbéltükrözés altatásban történik, az elsődlegesen azt a célt szolgálja, hogy kiderüljön: akadnak-e daganatos sejtek a vastagbélben, s ha igen, akkor azok mennyire előrehaladott stádiumban járnak. A vastagbéltükrözés altatásban ráadásul a szükséges vizsgálatot, a kolonoszkópiát olyan módon oldja meg, hogy a páciensnek nem kell közben semmiféle fájdalommal, kellemetlen érzéssel számolnia. A kolonoszkópia ugyanis a végbélen keresztül valósul meg, úgy, hogy egy szondát vezetnek ott keresztül a vastagbélbe, hogy kiderítsék, van-e ott rákos sejt vagy sem. Nos, a vastagbéltükrözés altatásban történő kivitelezése az ekkor keletkező kellemetlenségtől óvja meg azt, aki erre kényszerül. A Pannónia Magánorvosi Centrumban nem kell azzal számolni, hogy a vastagbéltükrözés minden esetben kellemetlen kell, hogy legyen, hiszen ha Ön az altatás mellett dönt, akkor nem fog semmiféle fájdalmat észlelni közben.

Print Friendly