Kerüljön lakása falára értékőrző festmény!

Festmény

Festmény

Ma már nem feltétlenül az igényesség a kulcsszó, ha arról van szó, hogy hogyan dobjuk fel otthonunk belső megjelenését. (Tisztelet a kivételnek, persze.) A legtöbben valami eklektikus irányba indulnak el, s vegyítik a keleti stílust az európaival, sőt néha még Ázsia is megidéződik. Plusz a falakon igényes festmény helyett mindenféle fotónyomatok, naptárak, plakátok virítanak – csak hogy még zavarosabb legyen, a házigazda mit is akart ebből az egészből kihozni. Itt valódi festményekkel találkozhat: http://www.festmenybolt.hu/ Nem arról van szó, hogy minden otthonban klasszikus festők képeinek kellene lógnia. Viszont nem is szabadna teret engedni az igénytelenség kultúrájának azzal, hogy festmény helyett moziplakátokat aggatunk fel a falra, mondván, ezzel is a popkultúra előtt tisztelgek. Nem! Egy nappaliba, egy előszobába festmény dukál! Nem kell, hogy letűnt korok uralkodóit ábrázolja, vagy éppen Krisztus keresztre feszítését. Ám egy ízléses tájkép, egy jól megválasztott csendélet sokat dobhat belső tereinken. Sokkal többet, mint egy felnagyított kép, melyet a közeli lakberendezési áruházban tettünk magunkévá. Gondolkodjunk el ezen! Tegyünk annyit a kultúráért, hogy az ilyen képeket meghagyjuk gyermekeinknek, s az ő szobájukat díszítjük velük.